

Eredményes pályázással, Phare-CBC program keretében rendezik meg az idei Liszt Fesztivált
Hetven millió forintos Phare támogatást nyert a Liszt Ferenc Kulturális Egyesület. Az összeget a 2005-2006-os Liszt Fesztivál megrendezésére fordítják.
A Liszt Ferenc Kulturális Egyesület 2002-óta működik hivatalosan, de megalakulását további három éves munka előzte meg. A soproni Liszt kultusz ápolását tűzte ki céljául az egyesület, többek között a Liszt Fesztivál hagyományának elindításával.
Az idei Európai Uniós Phare CBC programjára beadott pályázat terveit a Dr. Szemerédi József és Walther Czerny által vezetett nemzetközi konzorcium tervei alapján készítették elő. Ehhez a folyamathoz csatlakozott később a Pannonremark Kft. tanulmánya a Liszt Fesztiválról, a végleges pályázati munkát pedig a Pannonia Med Hotelben működő Adam Wybrowsky féle zongora akadémiával közösen dolgozta ki az Egyesület. A sikeres pályázati munka eredménye az a 70 millió forintos támogatás, amely az idei Liszt Fesztivál anyagi alapját biztosítja.
A Fesztivál szervezői két nívós nemzetközi zongorafesztivál versenyszervezőivel is felvették a kapcsolatot. Így az idei hangversenyeken az utrechti illetve pécsi zongoraversenyek nyerteseinek illetve díjazottjainak zongorajátékát is meghallgathatja a soproni közönség. A záró koncertre 2005 július 28.-án kerül sor, az Adam Wybrowsky féle zongora akadémia tagjainak előadásával.

