FÓRUM

A második világháborúban elhunyt civilekre emlékezetek az Óbrenbergi kopjafánál

 

A Nyugat-Magyarországi Egyetem világháborús mártírjainak emlékére rendezett emlékünnepséget kivégzésük 60. évfordulóján. Az Óbrenbergi kegyeleti helyen kopjafa jelzi a négy tragikus sorsú ember halálának helyszínét.

A hatvan évvel ezelőtti nagypéntek reggelén a németeket kiszolgáló nyilasok nyugatra menekültek Ágfalván keresztül a zsidóktol elrabolt kincsekkel. Néhány SS tiszt azonban az Óbrenbergi helyőrségen maradt, akik váratlanul öt, az óvóhelyen tartózkodó embert kényszerítettek fegyverrel, hogy kísérjék el őket a Muck kilátó felé. Az erdő határában azonban a szerencsétleneket kegyetlenül lemészárolták. Az áldozatok voltak: Neumann János és Ferenczi János egyetemi hallgatók, Ferenczi Sándor természettudós valamint Csaszlava Jenőné egyetemi könyvtáros. Ötödik társuk, Csaszlava Jenő, csodával határos módon élte túl tarkólövését, neki sikerült visszajutnia a faluba, ahol az Orsolyita hadikórházban mentették meg az életét.

A vérengzés helyszínére már Tompa Károlyal, későbbi egyetemi tanárral tértek vissza, és adták meg a végső tisztességet a négy mártírnak. Tompa Károly három évvel ezelőtti haláláig lelkiismeretesen ápolta ennek a szörnyű napnak az emlékét, a Soproni Tanulmányi Erdőgazdaság és a Brenberg Bányai Általános Iskolá által felújított kopjafát is ő állította még 83-ban.

A hatvanadik évforduló megemlékezésén Tompa Károly tiszteletére az egyetem Erdőmérnöki Kara egy emléktábla és emlékpad avatásával is tisztelgett a professzor több évtizedes hagyományápoló munkája előtt.