

Sopron a zöld öv hálózat központja
Az Európai Únió környezetvédelmi sajátosságairól valamint régiónk pályázati lehetőségeiről tartot sajtótájékoztatót az MDF helyi szervezete. A soproni politikusok vendége volt Olajos Péter, a párt Európai Parlanmenti képviselője.
Az Úniós képviselő, Olajos Péter elmondta, régiónknak azokra az adottságaira kell építenie, amelyben a többi térséggel szemben helyzeti előnye van. Rámutatott arra, hogy a vasfüggöny lehullásával egy egységes ökológiai zöld sáv jöhetett létre, mely szerves része az Úniónak. Diplomata turizmus is elindulhatna, amennyiben sikerülne Sopront a zöld öv hálózat központjává tenni, ezzel Budapest mellett városunk is felkerülhetne az Únió politikai térképére.
A sajtótájékoztatón szó esett még a hazai kereskedelmi viszonyokról is, mivel az MDF politikusai nem érzik megfelelőnek a magyar kereskedők védelmét. Ez ügyben Olajos Péter a közeljövőben Kovács Lászlóval, az Adó és Vámügyekért felelős biztossal fog tárgyalni Brüsszelben. A párt helyi képviselőjelöltje, Nagy Tamás, ezt példaértékűnek tartja hiszen ellenzéki és kormánypárti politikusok között ritka az ilyen szintű közreműködése. A politikus hangsúlyozta, az Európai Parlamentben nem pártpolitikai hanem nemzeti érdekeknek kell érvényesülniük.

