

Sündörgők képzőművészeti kiállítása a Gyermek és Ifjúsági Központban.
A Halmozottan Sérült Gyermekek Fejlesztésére Alapítvány kézműves szakkörének kiállítása látható péntek óta a Gyeremek és Ifjúsági Központban. A Gyermek és Ifjúsági Központban látható tárlat megnyitóján többek között fellépett a Pendelyes Néptáncegyüttes is.
Ötödik alkalommal tárta a nagyközönség elé alkotásait a Sündörgők elnevezésű kézműves szakkör. Ez alkalommal az elmúlt két év munkáit gyüjtötték össze az átlagosan 15-16 éves gyerekek. Az ifjú kézműveseket és a megnyitóra ellátogató közönséget Berecz András mesemondó szórakoztatta, a magávalragadó előadást pedig a városban méltán elismert Pendelyes Néptánc Együttes fellépése követte.
A jelenleg hét tagú szakkör legtöbb tagjai óvodás koruk óta dolgoznak együtt, aki figyelemmel követte az előző év kiállításait, azok észre vehették a gyerekek technikai és tematikai fejlődését.
A gyerekek többsége mozgássérült, szellemileg azonban csak enyhén visszamaradottak. Alkotásaikban észrevehető, hogy az átlagosnál színesebben látják a világot. A kiállítás hangulata vidám, annak ellenére, hogy sok mindenen mentek már keresztül. A családban nevelt, halmozottan sérült gyerekek számára a kézműves szakkör, és az alapítvány által biztosított más foglalkozások nagy segítséget nyújtanak ahoz, hogy felnőtt korukban a lehetőségeikhez mérten a legteljesebb életet élhessék.

