FÓRUM

FIDESZ sajtótájékoztató

 

„15 napja nem tudjuk azt; a város vezetése miért döntött úgy: létrehozza a Vagyonkezelő Holdingot" - mondta a FIDESZ április 15.-i sajtótájékoztatóján a helyi szervezet megbízott elnöke.

Rádonyi László hangsúlyozta: korábban már kiemeltük a döntés gazdasági megalapozottságának hiányát. Az elnök bemutatta számításait is miszerint közel 66 millió forintjába kerül a városnak a Vagyonkezelő részvénytársaság létrehozása. Az összegből 35 millió forint évente jelentkező költség.

Rádonyi László nehezményezte: a gazdasági számításokra vonatkozó kérdésekre sem a koaliciós bizottsági elnökök és tagok,sem a város vezetése nem válaszolt, tekintettel arra: a szocialista tisztségviselők”fehér holló ritkasággal vesznek részt a bizottságok munkájában. Ifjú Dr. Arszin Miklós ismételten a Globex ügy és a Holding létrehozása körüli politikai felállásra hívta fel a figyelmet. A személyi átfedésekről szólva – nevek említése nélkül- a sajtó képviselőinek tanácsolta Arszin Miklós, hasonlítsák össze a Globex vizsgálati anyagban szereplő neveket, a Holding megválasztott vezető testületi tagok neveivel.