

Előrelépés a hulladékgazdálkodásban - aláírták társulási szándékukat a települések
A megyei Hulladékgazdálkodási Rendszer gesztora 2004. szeptemberében közös pályázatot nyújtott be a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósághoz. A pályázat több mint 8 milliárd forint értékben új létesítmény-együttes létrehozására, a meglévő lerakók lezárására és a géppark korszerűsítésére irányul.
A tagok saját forrásaik kiegészítése, és hulladékgazdálkodási feladataik megfelelő szinten tartása érdekében elhatározták, létrehoznak egy erősebb, jogi személyiséggel bíró Önkormányzati Társulást. Ez a működési forma lehetővé teszi a Kohéziós alap pénzügyi eszközeinek igénybevételét. A folyamat csütörtök délután fontos állomásához érkezett, ugyanis a Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter jelenlétében aláírta társulási szándékát az érintett 45 település.
Az eseményt sajnos egy rossz hír is beárnyékolta. Aznap délután elhunyt Donáth Béla, a Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának vezetője, akiről a jelenlévők pár perc néma felállással emlékeztek meg. Dr. Persányi Miklós beszédében kiemelte: Magyarországon a legsürgetőbb problémák közé tartozik a települések hulladékának rendezése, ezért fontos az együttműködés. Nemcsak európai színvonalú és korszerű hulladékgazdálkodásra van szükség, hanem hatékonyabb fellépésre a környezetkárósító bűncselekményekkel szemben. A tisztább, szebb és egészségesebb Magyarország létrehozásának feltétele a megfelelő hulladékgyűjtés - hangsúlyozta a miniszter.
Az aláírásokat követően a délutáni Alakuló ülésen a tagok megválasztották a Társulási Tanács elnökét és tagjait.

