FÓRUM

Összefogás a közöny ellen

Csák Ferenc az MSZP soproni országgyűlési képviselőjelöltje május 2-án levelet intézett Magyarország közjogi méltóságaihoz és vezető politikusaihoz, melyben látványos Összefogást sürget a Magyarországon elhatalmasodó - politikai - Közöny Ellen.

Csák Ferenc levele apropójául a soproni időközi választásra hivatkozik, mely szerinte egyértelműen jelzi, hogy Magyarországon az egyén érdekérvényesítését jelentő politizálás – ez esetben a képviselőjelölt-választás - helyett a közönyé lett a főszerep.

(2005. április 24-én, Sopronban a választóknak mindössze 28,31 százaléka adta le a szavazatát, s így a választás eredménytelen volt. Ezért e hétvégén, május 8-án a választókat ismét az urnákhoz hívják. Amennyiben ez a szavazás is érvénytelen lesz, valószínű, hogy a soproniaknak és a környező települések lakóinak ősszel ismét szavaznia kell.)

„Engedje meg, hogy egy olyan aggasztó társadalmi jelenségre hívjam fel a figyelmét, amelyről úgy vélem, hogy országunk cselekvő hétköznapjait, nehezen kivívott Európai Uniós helyzetünket, és gyermekeink jövőjét veszélyeztetik.” – kezdi levelét Csák Ferenc, aki úgy véli, hogy a választók nem élnek demokratikus jogukkal, még akkor sem, ha tudják számtalan problémát oldhatnának meg közösségük parlamenti képviseletével, településeik lobbyerejének növelésével.

Az országgyűlési képviselőjelölt a választói közöny okának az embereket kiábrándító, gyakran sehova sem tartó pártpolitikai acsarkodást és a közösségi ügyek iránti egyre jobban érzékelhető társadalmi fásultságot tartja.

Csák Ferenc szerint a népképviselet nem lehet taktikai játék, ezért a hétvégi szavazással kapcsolatban akkor is aktív részvételre buzdít, ha lehetséges, hogy nem ő nyeri meg a választási küzdelmet.

A levél befejezéseként a képviselőjelölt leírja:
„Ezért arra kérem Önt, hogy ismertségét és politikai befolyását felhasználva, a média lehetőségeit kihasználva, fogjunk össze és szólaljunk fel közösen a – politikai - közöny ellen!
Így nem csak a hétvégi, soproni időközi országgyűlési választás lehet eredményes, hanem megfékezhetjük azt a társadalmi tendenciát, amely már nem csak a valós érdekképviseletet veszélyezteti, de településeink és országunk hétköznapi életét is korlátozhatják.”

Csák Ferenc a közjogi méltóságok és vezető politikusok közvetlen megszólításával arra számít, hogy a címzettek a levél tartalmával egyetértve a nyilvánosság előtt szót emelnek a közöny ellen, és talán olyan társadalmi célú – tájékoztató - programokat indulhatnak el a 2006. évi választási évet megelőzően, melyek megerősítik Magyarországon a demokrácia és a szabad választás alapeszméit.