FÓRUM

A Benedek Elek Pedagógia Kar végzős hallgatóinak búcsúja

 

Ismét egy tanév végéhez érkeztünk, amely sok diáknak egy korszak lezárását jelenti. Tegnap este a hűség városától a Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógia Karának végzős hallgatói búcsúztak el.

Meghitt várakozással, csendes áhítattal és a közös éneklés örömével vettek búcsút tegnap a Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Főiskolai Kar végzős hallgatói városunktól. A ballagókhoz, még az időjárás is kegyes volt, így a Fő-téren zavartalanul ünnepelhették sok évi tanulmányaik lezárását. A gyertyák fényénél Kodály Zoltán Pünkösdölő című darabját énekelte el a Benedek Elek Női kar, Dárdai Árpád egyetemi docens vezényletével.

A fiatalokat, és az oktatókat a főiskola igazgatónője Dr. Szála Erzsébet, és városunk polgármestere köszöntötte. Walter Dezsőt a dallamok, emlékeztették egykori saját ballagására, amikor 1965-ben, ugyanígy állt végzős diákként a Széchenyi téren, készülve a nagybetűs életre. A végzős hallgatókat arra kérte, becsülettel állják meg helyüket az életben, és büszkén vigyék el a város jó hírnevét, akárhová is sodorja őket az élet.