FÓRUM

Zöldebb lett Újteleki utca

 

A Sopron Városi Üzemeltetés jóvoltából a tavasz első heteiben az Újteleki utca fákkal, gyeppel gazdagodott.

Fél évvel ezelőtt még volt olyan lakója az Újteleki utcának, aki a második világháborús bombázások utáni állallpotokhoz hasonlította az utca állapotát. A gáz és elektromos vezetékek cserélye a csatornázási
munkálatok miatt az utat teljes hosszában fel kellett törni, melyet csak nemrég állítottak helyre teljesen. Mára városunk egyik legjobb állapotú utcáján már elvétve sem találhatóak a korábbi felfordulások nyomai.

A tavasz beköszöntével még barátságosabb arcát mutatja a megújúlt Újteleki, hiszen összesen négyszáz négyzetméternyi területet parkosítottak a
városi kertészek. 30 örökzöld valamint 600 kisméretű cserje mellett 17 koros fát is elültettek az út mentén.
A közel másfél millió forintos önkormányzati beruházáshoz hozzá tartoznak a különböző tiltótáblák elhelyezése illetve a fák védelmében elhelyezett kerítések is.A soproniak feladata mostmár csupán annyi, hogy egy kis odafigyeléssel az utca szép is maradjon.