

A Közgazdász Klub vendége volt a polgármester
Közgazdászokkal és közgazdász hallgatókkal ismertette városunk polgármestere Sopron hosszútávú fejlesztési tervét. Az egyetemi rendezvényen előtérbe került a felsőoktatás városunkban betöltött szerepe.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jubileumi ünnepségsorozatának keretében tartotta meg a kar Közgazdász Klubjának ülését. A rendezvényen városunk polgármestere tartott előadást Sopron és az
Egyetem, ezen belül a Közgazdaságtudományi Kar kapcsolatáról és jövőjérol.
A polgármester a Klub ülésére érkezett, a téma iránt érdeklodő közgazdászoknak és a hallgatóknak ismertette a város hosszútávú fejlesztési programját. A feladatok tematikus csoportosítása jól mutatja Sopron és régiónk értékeit, erősségét, a program elsősorban ezekre támaszkodik, ezeket hivatott erősíteni. Így Sopron turisztikai vonzerejének növelésével
kapcsolatban felvetődött a parkolás problémájának, valamint a régió és a határon átnyúló úthálózatok fejlesztésének kérdése.
A térség természetes központként való fellépéséhez is hozzájárulnának a fejlesztések. A polgármester elmondta, hogy a szociális támogatásokkal, melynek része például a sikeres bérlakás program is, valamint a város ipari adottságaink kihasználásával, mely az innovációs központtal példaértékű, a város jó irányban halad. A közgazdász klub ülésén az egyetem és a város hagyományosan szoros kapcsolatáról is beszélt a polgármester, aki vallja, hogy a magas színvonalú oktatás megteremti a szakterületek ipari feltételeit is Sopronban.

