

Rákász Gergely Komolyzenei Látványkoncertje a Szent György templomban
Különleges komolyzenei koncerten vehettek részt az orgona kedvelő soproniak. A Szent György templomban Rákász Gergely adott hangversenyt, az előadást történetekkel és a zeneművek korára jellemző festmények, fotók bemutatásával bővítette ki.
Megosztott a komolyzenei kritikusok véleménye a Rákász Gergely által képviselt orgonaelőadásokról. A művész egyedi hangulatú előadásainak része a folyamatos interaktivitás. A nagy figyelemmel összevállogatott zeneszámokkal, valamint a zeneszerzőkkel kapcsolatosan a művész rendre érdekes történetekkel fűszerezi előadásait, ezzel hozza közelebb közönségéhez a műveket.
A hagyományos zenehallgatás képviselői szerint az ilyen történetek feleslegesek, mégis egy folyamatosan bővüllő tábor és a rendre teltházas előadások bizonyítják, hogy különleges élményt tudnak nyújtani Rákász Gergely koncertjei. Az orgonaművésznek sopronban is vannak rajongói, a tavalyi nagysikerű Barokk Light koncertturné után új műsorával, a Látványkoncerttel pénteken ismét ellátogatott városunkba.
A közvetlen, modorosságtól mentes soproni előadás sikere biztosítja városunknak, hogy Rákász Gergely későbbi koncertsorozatainál városunkról később sem fog megfeledkezni.

