FÓRUM

Térségi termelői bolt nyílt a Várkerületen


Újabb, minőségi hazai termékeket árusító üzlet nyílt Sopronban. Az Eszterházy Majorságok Boltjában, kizárólag helyben termett, vagy termelt nyersanyagok felhasználásával készült magyar, hungaricum címmel rendelkező illetve bio élelmiszereket lehet vásárolni.

A Várkerület 39 szám alatt a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat fertődi, Általános Művelődési Központja üzemeltetésében nyílt meg az Eszterházy Majorságok Boltja. Az üzletben a Pál és Csermajori tangazdaságok, a Sopron-fertődi kistérség, valamint egyéb tájegységek termelőinek hagyományos és bio élelmiszerei kaphatók.
A termékek ugyan Győrben és Budapesten ,már megvásárolhatók, azonban a soproni az első saját üzlete, a Porpáczi és Újhelyi középiskoláknak, amelyet a fenntartó nevében a megyei önkormányzat alelnöke nyitott meg.
A megnyitón elhangzott még, hogy az üzlet, nem csak az üzemeltető középiskolások számára, de a termelők számára is kitörési lehetőséget teremt , a nehéz gazdasági helyzetben.

A bolt megnyitása nem csak azt jelent, hogy a bevételből fejlesztések valósulhatók meg, de a Porpáczi -Újhelyi iskolák tanulói számára is lehetőséget teremt, hogy a jövőben, az elméleti képzés mellett a gyakorlatban is megtapasztalják: az agrár ágazatból, minőségi munkával, meg lehet élni.