FÓRUM

A tervezett ütemben halad a mederrendezés a Rák patak belterületi szakaszán


A tervek szerint haladnak a Rák patak 2,2 kilométer hosszú belterületi szakaszának mederrendezési munkálatai. Az Unió által támogatott 176 millió forintos beruházás részleteit pénteken sajtótájékoztatón ismertette a Városfejlesztési Bizottság elnöke, Mágel Ágost és Rádonyi László önkormányzati képviselő.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a Rák-patak belterületi szakasza lakott, beépített területek között halad, ahol fontos feladat az anyagi károk, valamint a balesetveszély megelőzése.

A partszakasz mederrendezésével a környéken lakók évtizedek óta fennálló súlyos gondját oldották meg.
A munkálatok a Rák patak 2, 2 kilométer hosszú, belterületi szakaszán, a tervek szerint haladnak.
Az érintett szakaszon megvalósul a csapadék- és szennyvízbekötések felülvizsgálata, majd a jogszerű bekötések állagának megóvása. A régi terméskő burkolatot kijavítják, a szakasz partvédelmét pedig biztosítják. A pályázat benyújtása előtt lakossági fórumon is ismertette a város a terveket, és jelenleg is folyamatosan tájékoztatják a munkálatokról, a patakkal szomszédos ingatlanok tulajdonosait. A 176 millió forint összköltségű beruházást, az önkormányzat 26 millió forintos önrésze mellett, mintegy 150 millió forinttal az Európai Unió támogatta.